Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az utasom

Címkék: utazás történet nők ismerkedés

2014.08.06. 17:38

Mostanában elég sokat autózom Budapest és Balaton között. A család a Balatonon van, én pedig igyekszem minél többet odamenni, de elég kevés szabadságot kaptam, ezért leginkább ingázom hétvégenként (de van, hogy hét közben is 1-2 napot tudok ott lenni, így olyankor is). Mivel nem szeretek egyedül utazni, meg anyagilag sem jön rosszul, ezeket az utakat mindig meghirdetem az egyik telekocsis portálon. Érdemes emberekkel lehet megismerkedni, jót beszélgetni, és még be is szállnak a költségekbe. Történt pár hete, hogy Budapest felé egy valaki jelentkezett be (hétköznap reggel mentem). Egy fiatal lányt vettem fel az egyik útba eső településen. Olyan 21-22 éves lehetett, alacsony, alapvetően vékony, de ahol kellett megfelelően megáldott idomokkal. Nem az esetem, de nem nézett ki rosszul és nagyon intelligens volt, jót beszélgettünk.

Amikor beült az autóba beszélgettünk a Balatonról, hogy itt van a családjának nyaralója, de most vissza kell mennie Pestre, pedig mennyire szeret itt, de még visszatér. Még elég keveset lehetett fürdeni a tóban, mert elég kiszámíthatatlan az időjárás stb. Én is elmondtam, hogy én miért jövök megyek stb. Már beszélgettünk egy ideje, amikor megkérdeztem, mit csinál, illetve mit tanul, mert a korában inkább arra gondoltam, hogy tanul. Jól gondoltam, elmondta, hogy gazdasági főiskolára jár, nagyon szereti, jó a társaság és a suli is jó. Összességében egy nagyon kellemes, optimista személyiség ez a lány. Majd folytatta:

- Iskola mellett dolgozom is. A szüleim támogatnak, de nem akarok a nyakukon élni. Szóval suli mellett masszírozok... meg... férfiakat kényeztetek pénzért... -- Ez kicsúszott a száján, nem feltétlenül akarta elmondani, de ha már így alakult folyatta -- imádom csinálni, mindig is hatalmas volt az étvágyam, és imádom, hogy sok-sok idegen férfival lehetek és még jól is keresek vele. Tudod összekötöm a kellemest a hasznossal -- mosolygott rám csillogó szemekkel. Összességében jól érzem magam -- folytatta -- szeretem a sulit és szeretem ezt a "munkát" is, de nem is nevezzük munkának, szóval ezt, amit mondtam...

Nyilván nagyon érdekelt a téma, mesélt pár dolgot a vendégeiről, de semmi diszkrétet, részleteket nem mondott. Nagyon tetszett az egész személyisége, és a ha már így alakult, az utazás vége felé rákérdeztem:

- És én is bejelentkezhetek hozzád, nagyon tetszel -- mosolyogtam rá.

- Persze mondta, tudod a számom, hívj és megbeszéljük, várlak...

Megérkeztünk, kiszállt, majd rámosolygott: - Várom a hívásodat, gyere, neked megszámítom kedvezményesen, majd egy váratlan mozdulattal megsimogatta az egyébként álló szerszámomat, adott egy puszit és elviharzott...

 

Természetesen felhívtam... 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://enkanapem.blog.hu/api/trackback/id/tr716579441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GépészGedeon (törölt) · http:/gepeszgedeon.blog.hu 2014.09.01. 22:36:45

Folytatást!!

gingerbread · http://enkanapem.blog.hu 2014.09.02. 16:11:01

@GépészGedeon: ;-) még kis idő kell, mire megírom, de lesz folytatás.
süti beállítások módosítása