Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Karácsony alkalmából gondoltam leírom és ezzel újra felidézem életem egyik legjobb történetét...

Volt egy nő az életemben (sok-sok évvel ezelőtt), aki a mai napig meghatározza a szexuális életemet. 17-18 évesen, amikor az internet még csak terjedőben volt Magyarországon, párszor felmentem egy már korábban említett chatszobába. Itt ismerkedtem meg vele. Akkoriban egy kifejezetten érett nőre vágytam, aki megtanít engem mindenre. Ő 18 évvel volt idősebb nálam, de pillanatok alatt megtaláltuk a hangot. Sokat beszélgettünk, leveleztünk, később telefonon is beszélgettünk, éveken keresztül változó gyakorisággal. Sokat beszéltünk szexről, fantáziáltunk, lelkiztünk és persze az élet más dolgairól is. Igazi nő, aki szeret és tud bánni a férfiakkal, ugyanakkor nagyon elegáns és decens. Ritka gyémánt. Volt hogy hónapokig nem beszéltünk, volt, hogy naponta. Olyan igazi távoli baráti viszony alakult ki, sokszor megbeszéltem vele olyan dolgokat, amiket mással nem, volt hogy az egyetemen egy nehéz vizsga után őt hívtam fel az örömhírrel, hogy sikerült. Talán azt lehetne mondani, hogy a barátom, mentorom volt. Sok mindent tanultam tőle az életről és a viselkedésről, teljesen más világot képviselt mint a családom, vagy az ismerőseim közül bárki és ezt imádtam.

Három és fél év telt el az első találkozásunkig. Látható, hogy nem egy egyszeri szexkaland volt, mint amilyenekről korábban írtam. Sokkal többről lett szó... Már korábban is tervezgettük a találkozót, de valahogy nem jött össze, akkor pedig adta meg. Bár nem laktunk az ország két végén, de azért elég messze ahhoz, hogy este egy kávéra összefussunk. A találkozás úgy történt, hogy egy egyetemi táborba mentem, és a helyszin közel volt az ő városához. Azt beszéltük meg, hogy nem a társasággal utazom, hanem délelőtt odamegyek, találkozunk és majd délután felé odavisz a táborba. Ez így is történt, a mai napig nem felejtem a pillanatot, amikor találkozunk. Gyönyörű volt, ahogy számítottam rá, és jól megölelgettük egymást. Örültünk. Sétálgattunk a városban, kávézgattunk, megmutatta nekem a várost, mert akkor voltam ott először. Teljesen olyan volt, mintha évek óta ismernénk egymást, de ez végülis így is volt. Egyszer csak -- magam is meglepődtem -- megcsókoltam. Nem tiltakozott, de ő is meglepődött. Telt tovább az idő, elindultunk, hogy elvisz engem a célállamosomra, ahova eredetileg indultam. Útközben megálltunk egy eldugott parkolóban, ahol hosszan csókolgattunk, ölelgettük egymást. Aztán nagyon meglepődtem, pillanatok alatt a szájában volt a férfiasságom... Nagyon finom volt, a mai napig emlékszem rá... Volt már akkoriban hasonló élményem, de ez mennyei volt... Ekkor már én is beindultam, de kérte, hogy ne menjünk tovább. Ezt megértettem, én már így is nagyon boldog voltam. Azt mondta igazi férfi vagyok, hogy nem erőltettem tovább a dolgot... 

Beleszerettem, szerelmes voltam, a tábor alatt csak rá tudtam gondolni. Megkértem, hogy hazafelé is vigyen el a vonatig. Meg is tette, ismét jó volt... Megbeszéltük, hogy a következő találkozóra nem lehet éveket várni, mert mindketten vágyunk rá... Mai napig borzongok, ahogy eljönnek bennem ezek az élmények, emlékek...

Nem is kellett sokat várni a következő találkozóra. Meghívott egy hétvégére a családi nyaralójukba, dolgozni, mert éppen felújítás volt. Nagy volt a ház, sokan, főleg barátok voltak ott, de nem zavartuk egymás köreit, sőt jól jött a segítség, mert elég sok dolgot meg tudtam oldani (jött egy barát segíteni, ki akadna ezen ki?)...

És ez még csak a hosszú történet kezdete. Ha van rá igény szívesen folytatom... :-)

 

Folytatás itt...

A bejegyzés trackback címe:

https://enkanapem.blog.hu/api/trackback/id/tr255702767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mágikus Laura · http://www.magicmilf.blog.hu 2014.01.10. 10:58:12

Kedvesem!

Ahogy a történetet olvasom,egy kérdés fogalmazódott meg bennem:
Emlékszel a nő illatára?

gingerbread · http://enkanapem.blog.hu 2014.01.10. 12:18:15

Abszolút. Nemcsak megismerem (mert volt már hogy szembe jött ilyen illat), de fel is tudom idézni... Imádom azt az illatot.
Ez igaz a parfümjére és az intim illatára is, mindkettő nagyon finom...

2014.01.15. 17:50:06

Jó sztori!! :D Folytathatod!!

gingerbread · http://enkanapem.blog.hu 2014.01.15. 20:41:15

Oké, lesz folytatás. Nem holnap, mert ahhoz ismét össze kell szednem magam, de lesz :-) .
süti beállítások módosítása